top of page
ATD_210_edited_edited.jpg

Tedd emlékezetessé

velünk a rendezvényed

Reaction Agency logo

RÓLUNK

A Reaction Agency Kft. alapításakor valami újban, valami
merészben gondolkodtunk, így nem véletlenül lett a mottónk a „Beyond Events”.

Vállalkozásunk elsődleges mozgatórugója, hogy a rekreációt, valamint az incentive utakat, mint céges motiváló eszközöket széles körben leendő ügyfeleink elé tárjuk. Szeretnénk, hogy a mi közreműködésünkkel megvalósuló csapatépítő és egyéb rendezvények minden fantáziát felülmúló, kivételes események legyenek.

Az elmúlt évek alatt a szemünk előtt alakult át a céges és irodai munkavégzés kultúrája, mely miatt rengeteg ember szigetelődött el a munkatársaitól, a társadalomtól és általában a közösségektől. Ezért is fontos mind a magánéletben, mind pedig a munkahelyeken, hogy újra lehetőségünk legyen kapcsolódni, és együtt dolgozni a közösen felállított céljainkért. Megannyi esettel találkozhatunk, amikor egy adott munkavállaló egy-másfél éves munkaviszony után is kizárólag online meetingeken találkozott a közvetlen kollégáival, feletteseivel. A mi motivációnk, hogy olyan eseményeket szervezzünk, amelyek végén senki nem érzi magát többé kívülállónak, a közös élmények mentén igazán egy közösség részének vallhatja magát, a munkájukban és a szabadidejükben egyaránt.

Fő célunk és elhivatottságunk, hogy olyan kreatív ötletekkel szolgáljunk ügyfeleinknek, amelyek megvalósításáért teljes körű garanciát vállalunk. Ha egy olyan rendezvény megalkotásán gondolkodsz, amely elsőrangú feltöltődést szeretne kínálni résztvevőinek, akkor bátran fordulj hozzánk bizalommal.

 

Mi segítünk!

Mivel is foglalkozunk?

Gala dinner, event, ceremony, rendezvény, esemény, gálavacsora, ünnepség, céges, corporate

Céges rendezvények

Professzionális rendezvényszervezés vállalatok számára, bármekkora volumenben. Legyen szó kreatív stand koncepciókról, kivitelezésről, csapatépítőkről, üzleti vacsorákról vagy ünnepi eseményekről, mi felmérjük az igényeket és a lehető legjobb módon testre szabjuk a rendezvényt, amit megálmodtatok.

Rekreáció, túra, recreation, hiking, camping

Rekreáció

Arra fókuszálunk, hogy minél több olyan kivételes és emlékezetes pillanatot szerezzünk, ami után a résztvevők újra örömmel és motiváltan térnek vissza a mindennapokba. Hagyd, hogy mi végezzük el a munka oroszlán részét, mialatt neked és a csapatodnak csak az aktív kikapcsolódásra és a feltöltődésre kell koncentrálnia.

Incentive

Hiszünk abban, hogy a kemény és kitartó munka gyümölcse az elismerés és az exkluzív jutalom. Ezen szolgáltatásunkkal a munkavállalók kiváló teljesítményét és lojalitását  szeretnénk honorálni.

Az incentive utazásokat teljes mértékben a megrendelő cég igényeire szabva és elképzelései szerint szervezzük meg.

Luxury, high-end, incentive, corporate, luxus, jutalom, céges, inszentív

reactionagencyhungary.com | 2025 | Minden jog fenntartva

  • Reaction_Facebook
  • Insta_colored
  • Linkedin_colored
bottom of page